wEtikett

A közösségi média születésekor a blog mindenki számára szabad és elérhető felületet teremtett arra, hogy személyes véleményével, gondolataival megjelenjen az internetező nyilvánosság előtt. Mára mégis az a paradox helyzet állt elő, hogy a webnaplók közül jellemzően azok maradnak fenn hosszabb távon, amelyek mögött pontos koncepció, tervezés és üzleti potenciál rejtőzik.

Március 10-én rendezték meg a hazai webkettes szakma menetrend szerinti éves összejövetelét, a BarCamp Budapest - Web 2.0 Symposiumot, ahol az online marketing legfontosabb magyar képviselői - médiavállalatok, digitális ügynökségek, tanácsadók, bloggerek és befektetők - idén is megpróbálták megfogalmazni, miről is szól ez az úton-útfélen emlegetett webkettő. A konferencián leginkább gondolatébresztő előadások és kerekasztal-beszélgetések hangzottak el; nem is nagyon várhattunk ennél többet, hiszen nagyrészt még mindig csak a felszínt kapargatjuk, amikor megnyugtató válaszokat szeretnénk adni a közösségi média kapcsán felmerülő kérdésekre. Nem is próbálkoztak ezzel különösebben annak az egyébként érdekesnek ígérkező sessionnek a meghívott előadói sem (Benei Péter, Uj Péter, Barczi Imre), akik a blogolás jövőjéről beszélgettek a mélyen tisztelt hallgatóság előtt.

Blogok a hírportálok szolgálatában

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a legkompetensebb személyek ültek az asztal körül, hiszen közülük ketten közvetlenül is kapcsolatban állnak a hazai piac legnagyobb részesedésével bíró blog.hu-val. Mint ismeretes, az Index - kihasználva a blogolás iránt megnövekedett érdeklődést, illetve maga is dolgozott azon, hogy így legyen - már jó ideje beépíti a legnépszerűbb webnaplók bejegyzéseit a hírportál nyitóoldalára. Ezzel olyan felületet, megjelenési lehetőséget ad a "szerencsésebb" bloggereknek, ami korábban teljességgel elképzelhetetlen lett volna számukra. Az Index ugyanis Magyarország (elvileg második) legnépszerűbb hírportáljaként hatalmas látogatói forgalmat generál, amelynek egy részéből a bloggerek is profitálhatnak. A modell adott: válassz egy érdekes - vagy mondjuk inkább úgy: széles körű érdeklődésre számot tartó témát -, írj frappáns posztokat, lehetőleg minél többet, és ha elfogadod a speciális felhasználási feltételeket, az Index biztosítja azt a látogatói bázist, amit egy blog csak nagyon kis valószínűséggel lenne képes önerőből megszerezni. Te adod az értékes tartalmat, a tartalomszolgáltató pedig az értékes felületet. És itt álljunk is meg egy szóra.

Elmélet és gyakorlat

A blogolás (és tágabb értelemben a közösségi média) eredetileg onnan indult, hogy az egyszerű ember számára korábban nem voltak adottak azok a lehetőségek, eszközök, amelyekkel maga is megjelenhetett volna személyes véleményével a nagy nyilvánosság előtt. Az internet szabadsága technikai szempontból ledöntötte ezt az akadályt, mindenki előtt megnyílt a lehetőség, hogy egy egyszerű felületen keresztül megossza gondolatait a nagyvilággal. A blogolás kezdetben a naplóíráshoz hasonlított, vagyis az emberek többsége arról értekezett hosszabb vagy rövidebb, érdekesebb, de inkább unalmasabb posztokban, hogy mi történt a magánéletében és a környezetében. Könnyen belátható, hogy az ehhez hasonló webnaplók a többség számára teljességgel irreleváns tartalmakat szolgáltattak, hiszen az énblogok szerzői legfeljebb ismerőseik vélt vagy valós érdeklődésére számíthattak.

A motorok akkor pörögtek fel igazán, amikor az emberek rájöttek, hogy önjelölt újságíróként, tudósítóként érdekes, máshol nem szereplő információkat tehetnek közzé, és ezáltal szélesebb rétegekhez szólhatnak. A folyamat mára már ott tart - legalábbis Uj Péter szerint, és nyilván igaza van -, hogy a professzionális újságírás alig képes lépést tartani a gombamód szaporodó, tematikus és gyakran frissülő tartalmakkal megjelenő blogokkal. Ha pusztán a témák sokszínűségét és az információ mennyiségét (és nem minőségét) vizsgáljuk, például a blog.hu-n, könnyen belátható, hogy ma már a legnagyobb szerkesztőség sem lehet képes ilyen volumenű szöveges tartalom (érték) előállítására. A webnaplók szerzőit leggyakrabban a személyes érdeklődés és természetesen maga a publikálás lehetősége motiválja, ezzel pedig nehéz versenyeznie bármely hagyományos médiumnak. Logikus lépés tehát egy portál részéről, ha integrálja az önkéntes alapon, gyakorlatilag ingyen elkészülő tartalmakat.

A közösségi média egyszerre réme és reménysége a tartalomszolgáltatóknak. Egyrészt teret veszíthetnek azáltal, ha az interneten szörfölők nem az ő kikötőjükbe irányítják a deszkát, másrészt viszont könnyen kihasználhatják a felhasználói tartalomban rejlő lehetőségeket. Ha az említett folyamatot végignézzük, érdekes ellentmondást figyelhetünk meg a közösségi média eredeti filozófiája és gyakorlati felhasználása között. Ma ugyanis az történik, hogy az a blog lesz sikeres - népszerű és (esetleg) jövedelmező -, amelyről a tartalomszolgáltató úgy ítéli meg, van benne kellő üzleti potenciál. Ha így van, felkarolja, támogatja saját felületein, win-win szituációt teremt saját maga és a szerző számára. De mi van a többiekkel? Lehet bármilyen érdekes, tartalmas, mély, szórakoztató egy blog, de mit ér mindez, ha senki nem olvassa? Arra pedig kevés lehetőség mutatkozik, hogy a webkettes zajban - ami a laikusok számára egyébként is teljességgel követhetetlen - önerőből ismertséget, visszatérő olvasókat szerezzen magának. A kör tehát bezárult. Végeredményben az marad a felszínen, aki ilyen szabályok szerint játszik, a jéghegy csúcsa alatt pedig továbbra is csak azok "alkotnak", akiknek a blogolás már önmagában örömet okoz.

Ki maradhat fenn?

A kérdés inkább filozófiai - legalábbis egyelőre -, mert ha hiszünk abban, hogy a webkettőben is működik a természetes kiválasztódás, a verseny ősi törvénye, és az új tehetségek előtt egyformán adott a lehetőség a publicitásra, egy rossz szavunk se lehet a lehetőségeket kiaknázó tartalomszolgáltatókra. Ugyanakkor előtérbe kerül a felelősség kérdése, hiszen tartalmi és formai szempontból is igen színes a kínálat, a tartalomszolgáltató dolga pedig az, hogy a bevételek mellett értéket - ha úgy tetszik, szakmaiságot, professzionalizmust - is közvetítsen.

A fenti írás a Computerworld 2010. március 16-i számában, illetve online is megjelent.

--

Kövess Twitteren:
@szbogar

Közhely, de igaz, hogy a közösségi hálózatok és szolgáltatások az utóbbi években robbanásszerű növekedést produkáltak szerte a világon. Az internetezők jelentős része ma már nem pusztán információcserére és tájékozódásra használja a világhálót, hanem hagyományos emberi kapcsolatai és viszonyai mintájára csoportokba, közösségekbe szerveződik - továbbküld, megoszt, véleményez, egyszóval proaktívan és interaktív módon alakítja virtuális szociális terét. Beleszerettek az emberek a közösségi hálózatokba és szolgáltatásokba - egyszerre vált divatossá, trendivé és szórakoztatóvá az internetes közösségi életben való részvétel. Ha a számokat kérdezzük, azt láthatjuk, hogy a világ legnépszerűbb ismertségi hálózata, a Facebook ma már több mint 400 millió felhasználóval büszkélkedhet, míg a hazai piacvezető iWiW is 4,4 millió regisztrációt könyvelhet el magának.

Nincs könnyű helyzetben a Google

Nem csoda, hogy az internetfókuszú vállalatok egyre inkább ebbe az irányba orientálódnak. A nemzetközi piac nagy triumvirátusa, a Facebook-MySpace-Twitter hármas ma is a legmeghatározóbb tényező ezen a területen, eddig nem történt komoly próbálkozás egyeduralmuk megdöntésére. Sem az interneten abszolút piacvezető Google, sem az online irányba nyitó Microsoft nem volt képes hatékonyan betörni a közösségi hálózatok piacára, annak ellenére, hogy mindkét vállalatnak hatalmas mennyiségű erre fordítható erőforrás áll a rendelkezésére. A Google február elején kísérletet tett arra, hogy felbolygassa az állóvizet, amikor bejelentette a Buzz (magyarul Zümm) szolgáltatást, amely a Gmail webes levelezőkliensének felületébe integrálva kínál a Facebookéhoz hasonló hírfolyam-funkcionalitást. A Buzz alapkoncepciója, hogy egy helyre gyűjti a felhasználók különböző platformokon kifejtett közösségi aktivitásait, méghozzá egy olyan felületen, amelyet emberek milliói ismernek és használnak nap mint nap.

Hype és valóság

A szolgáltatás megjelenését hatalmas médiavisszhang övezte, a Twitteren "égtek" a vonalak, a bloggerek akcióba lendültek, az elemzők mélyre ástak és latolgattak; nem csoda, hiszen már megszokhattunk, hogy ha a Google újdonságot jelent be, az jó eséllyel nagy durranás lesz. Az áttörő és egyöntetű pozitív visszhang azonban ezúttal elmaradt, mert a Buzz több sebből vérzik. A Google, mivel nem rendelkezik közösségi platformmal, abból indult ki, hogy népszerű levelezőkliensén, a Gmailen keresztül próbál betörni a piacra egy, a közösségi hálózatokról már ismert lehetőség integrálásával. Az ötlet a Google szempontjából érthető, lehetőségeihez képest próbál versenyezni a konkurenciával. Ám az a tény, hogy egy közösségi szolgáltatást próbál ráhúzni levelezőrendszerére, számos elméleti és gyakorlati aggályt vet fel. A Buzz ugyanis a Gmailben tárolt e-mail címek, illetve ezek használati gyakorisága alapján próbálja modellezni a közösségi oldalak kapcsolatrendszereit. Könnyen belátható, hogy bár lehet átfedés a két terület között, merőben más viszonyok igazak levelezési szokásainkra és közösségi aktivitásainkra, hiszen önmagában az a tény, hogy valakivel gyakran levelezünk, nem jelenti azt, hogy ismerősünknek, barátunknak tekintjük, akivel szívesen megosztjuk élményeinket, és akikre fordítva is kíváncsiak vagyunk.

Furcsa megoldások

Sokakban már a szolgáltatás bevezetésére tett kísérlet is visszatetszést keltett. Akik úgy döntöttek, hogy ismeretlenül sem szeretnék használni a Buzzt, letilthatták ugyan működését, a Google azonban ügyesen elrejtette a szolgáltatás teljes eltávolításának lehetőségét azzal, hogy a Gmail-kliens alján helyezte el az erre vonatkozó linket. Akik úgy határoztak, hogy kipróbálják a Buzzt, több furcsasággal is találkozhattak. A Gmail a levelezések intenzitását elemezve, egy speciális algoritmus alapján ugyanis alapértelmezett módon, kérdés nélkül felvesz néhány kontaktot hírfolyamunk előfizetői közé, és ezt teszi azoknál is, akikről úgy véli, kapcsolatban állnak egymással. A listát ugyan lehet szerkeszteni, szűkíteni és bővíteni, a laikus felhasználók többsége azonban nincs tudatában a rendszer működésével, így a Buzz használatakor akaratlanul is olyanoknak juttathat el személyes információkat, akiknek egyébként nem tenné. Ez az agresszív bevezetési stratégia nemcsak alapkoncepciójában sántít, de komoly személyiségi jogi és adatvédelmi aggályai is felmerülnek.

Aki meg tud békélni mindezzel, és úgy dönt, hogy igénybe veszi a szolgáltatást, újabb "érdekességekkel" szembesül. A Buzz kezelőfelülete ugyanis nem a Google-től megszokott, jól átlátható és kezelhető módon működik, a kontaktok keresése és felvétele borzasztó nehézkes (nem kínál fel például teljes kontaktlistát, fejből kell beírnunk a keresőbe levelezőpartnereink nevét vagy e-mail címét), maga a hírfolyamfelület pedig nehezen átlátható (pontosabban nem látható át egy pillanat alatt). Ez a két tényező már önmagában megnehezíti a szolgáltatás széles körű elterjedését, azt meg pláne, hogy az emberek szívesen és rendszeresen használják. Zavaróan hat az is, hogy a Buzz-üzenetek a levelezőkliens központi felületén, a beérkezett levelek között jelennek meg, így bizonyos kapcsolatszám után rendkívül zavaróan hat az inboxot elárasztó üzenettenger.

Google vs. Facebook

A Buzz legnagyobb problémája az, hogy tulajdonképpen nem nyújt többet, mint a már jól ismert szolgáltatások, éppen ezért sokak számára kifejezetten zavaró lehet, hogy egy újabb szolgáltatást "kell" elsajátítaniuk a Facebook, a Twitter stb. mellett. A Google ráadásul tudatosan leszűkítette a külső szolgáltatásokkal való integráció lehetőségét, szándékosan izolálta a Buzzt a konkurenciától. Például a Twitterről lehet üzeneteket küldeni Buzzra, visszafelé viszont már nem működik ugyanez. A legnagyobb hiányosság a Facebook-integráció teljes hiánya. Erősen kétséges, hogy e nélkül milyen sikerre számíthat a szolgáltatás.

A Google az utóbbi időben kapkodni kezdett, ami részben abból adódik, hogy folyamatosan új területekre igyekszik betenni a lábát, miközben a régi és az új arcvonalakon is tartania kell pozícióit. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Buzz nem több egy elkeseredett kísérletnél arra, hogy a Google megtörje a Facebook egyeduralmát. A közösségi hálózat ugyanis bejelentette, hamarosan saját e-mail szolgáltatást indít, amely komoly fenyegetést jelenthet a Gmailt üzemeltető Google számára.

A fenti írás a Computerworld 2010. február 23-i számában, illetve online is megjelent.

--

Kövess Twitteren:
@szbogar

Barack Obama elnökválasztási kampányának online vonatkozásai és ezek tanulságai hónapok óta a médiafigyelem középpontjában állnak, olyannyira, hogy szinte már az is kívülről fújja, mi az a Facebook, meg Twitter, aki még életében nem járt az internet közelében se. Megkímélem magam attól, hogy a siker már unalomig ismert hátterét ismertessem, megtették ezt már jó páran előttem, meg aztán ott a Wikipédia. Az afroamerikai elnök ügyesen összeállított kampánycsapata felismerte, hogy egyrészt az internet meghatározó platformmá nőtte ki magát az elmúlt évek folyamán, másrészt a hagyományos médiumoknál (TV, rádió, újság) szabadabb, interaktívabb, személyre szabottabb lehetőségeket biztosít azoknak, akik tétre menő kommunikációban gondolkodnak.

Mindenki vár valamit

Nem véletlen a nagy felhajtás, hiszen idén hazánkban is választások lesznek. Mindenki arról beszél, hogy a pártok a kampány során nálunk is komoly figyelmet fognak szentelni az online kommunikációnak. A sajtó valós vagy vélt információk alapján tudni véli, hogy ez vagy az a párt nagy durranásra készül, latolgatja a kicsik és a nagyok esélyeit, elemzi a különböző médiumokon megjelenő aktivitásokat, ugrásra készen vár és figyel. Nem csoda, hiszen egy jól felépített és végrehajtott online stratégia nálunk is bejöhet, függetlenül attól, hogy az USA-ban részben olyan tényezők miatt működött jól az internetes kampány, aminek itthon még a csíráját sem találjuk. A sajtó intenzíven foglalkozik a témával, amivel egyrészt cselekvésre ösztökéli a pártokat, másrészt önként részt vesz az online próbálkozások felértékelődésében, mert az emberek figyelmét a közösségi hálókra irányítja.

Regisztrálnak és kész

A politika döntés előtt áll, el kell döntenie, hogy kritikus (vagy legalább fontos) kampányeszközként tekint az internetre vagy megmarad a hagyományos módszereknél. Ha az előbbit választja, jó döntést hozott, ám ez önmagában még édes kevés; sokan azt hiszik, hogy pusztán egy facebookos, twitteres jelenléttel elintézhetik, megúszhatják az online kampányt, hiszen Obama is ezt tette, regisztrált a közösségi oldalakon, és több millió követőt szerzett. Az eszközök bárminemű koncepció nélküli puszta használata azonban hamis reményekbe ringathatja a pártokat, ez ugyanis csak a nulladik lépés; ha nem tudják vagy nem hajlandók megérteni a közösségi média működési mechanizmusait, nem hajlandók adoptálni a megfelelően kidolgozott, célzott stratégiákat, alaposan meglepődhetnek áprilisban. A legnagyobb hiba az, ha pusztán kommunikációs csatornaként tekintenek a közösségi hálózatokra, hasonlóan a hazai vállalatok többségéhez, akik közül sokan még mindig nem értették meg, nem abban áll a közösségi kommunikáció, hogy máshol is hozzáférhető, unalmas, száraz cikkeket publikálunk a Facebookon, majd hátradőlve várjuk a megváltást.

Yes we can? Hát majd meglátjuk...

Kövess Twitteren:
@szbogar

A Google január 12-én ismét elintézte, hogy heteken keresztül a médiafigyelem középpontjában álljon. Ezúttal ugyan nem új okostelefont jelentett be, mint az előző héten, hiszen ez már-már semmiségnek számít a mostani ügyhöz képest, amelynek lassan nemzetközi politikai vonatkozásai is körvonalazódnak. A Google ugyanis kijelentette, nem hajlandó tovább cenzúrázni kínai keresőjét, a google.cn-t, és kilátásba helyezte, ha nem sikerül újratárgyalnia a cenzúra-ügyet a kínai vezetéssel, kivonulhat az országból. Honnan jött az elhatározás? Kínai hackerek december közepén szervezett támadást indítottak a Google szerverei ellen, és megpróbáltak hozzáférni kínai (és nem kínai) emberi jogi aktivisták gmailes levelezéséhez. Ráadásul nem csak a keresőóriást, hanem vagy harminc másik technológiai vállalatot is támadás ért, ami a keresőcég szerint súlyos aggályokat vet fel. Az ügy pár nap alatt nemzetközi botránnyá duzzadt, jól mutatja ezt, hogy már Hillary Clinton, az USA külügyminisztere is választ vár a kínai kormánytól a történtekről.

Senki ne érezze magát rosszul, ha nem látja az összefüggést a két eset között, ugyanis nincs összefüggés. A Google egy (számunkra) előre nem látható hatású üzleti döntést hozott, amit jó szokásához híven "humánus" vállalati arculatának megfelelően igyekszik kommunikálni, egy kis szabadságjogi harciassággal fűszerezve, bár ezzel saját korábbi állásfoglalását kérdőjelezi meg.

Üzleti döntés született

Nem árt tudni, hogy 2006-os bevezetése óta a google.cn folyamatosan veszített pozíciójából a kínai konkurens baidu.com-mal szemben, amely most nagyjából 70 százalékon áll a Google 20 százalékához képest. Kínában tehát nem erős vagy erősödő pozíciót tudhat magának a cég, pont ellenkezőleg, lefelé mutató tendenciákat tapasztal. Lehetséges, hogy a piacvesztést a rosszul felépített üzletfejlesztési- és/vagy marketingstratégia okozza, ezért a leányvállalat nem tudja hozni a tervekben rögzített mutatókat. A kínai vezetés komolyan veszi a cenzúrát, 2009 nyarán például blokkolta a keresőt, amíg a Google el nem távolította belőle az érzékenynek minősülő találatokat, emellett számos egyéb Google-szolgáltatást tart blokád alatt (pl. YouTube). A csökkenő piaci részesedés és a cenzúra nem jó hír egy olyan cégnek, amely bevételeinek 99 százalékát keresőiben és más szolgáltatásaiban megjelenített hirdetésekből szerzi. Nyilván a vezetéssel való fagyos viszony sem segíti az üzletet.

Úgy tűnik, hogy a részvényesek meghozták a döntést: ki kell vonulni Kínából. A pontos okokat nem egyelőre nem ismerjük, és az is zavaró tényezőként hat, hogy a kínai internetpiac rohamosan fejlődik (ma már többen interneteznek Kínában, mint az USA-ban), ezért a Google-nek elemi érdeke lenne jelen lenni a versenyben, még akkor is, ha a vártnál gyengébben teljesít. Mégis úgy tűnik, hogy a döntés megszületett, már csak egy bűnbakra volt szükség. 

Kettős logikai bukfenc

Furcsa, hogy a Google a decemberi támadás kapcsán nem azzal kereste meg a kínai kormányt, hogy közösen találjanak megoldást a biztonsági problémákra, hanem a szólásszabadság önjelölt védelmezőjeként felszabadította keresőjét a cenzúra alól. Olyan ez, mintha egy betörést elszenvedett károsult nem a betörők elfogását, hanem a börtönállapotok javítását szorgalmazná. A Google olyat kér a kínai vezetéstől, amiről pontosan tudja, hogy nem fogja megkapni. Kínában nem kívánják megszüntetni az internet cenzúráját, főleg egy USA-beli cég kedvéért. Ezek után nem nehéz átlátni, hogy a Google csak a megfelelő pillanatra várt, hogy kommunikációs veszteség nélkül, pozitív pr-rel hagyhassa el az országot. A kettős ellentmondás abban áll, hogy exodusa egyáltalán nem garantálja, hogy a későbbiekben nem lesz kitéve újabb támadásoknak, így a biztonsági szempontot emlegetők is rossz úton járnak.

Morál és üzlet

A Google-t most minden létező emberi jogi szervezet dicsőíti, hiszen felszólalt és egyúttal tett is a szigorú kínai cenzúra ellen, amely politikai megfontolásból, alapvető emberi jogokat sértve akadályozza a szabad információáramlását Kínában. A gond csak az, hogy amit a Google most ellenez, 2006-ban minden további nélkül elfogadott. A cég 2000 óta biztosít kínai nyelvű keresőszolgáltatást a google.com-on, de csak 2006-ban indította el a kínaira lokalizált google.cn-t. Ezt csak úgy tehette meg, hogy vállalta a kínai vezetés által kötelezővé tett cenzúrát, azaz bizonyos politikai témákat és pornográf találatokat nem szolgáltathatott a lokalizált keresőben. Fent említett emberi jogi szervezetek ekkor felháborodásuknak adtak hangot, hiszen kedvenc vállalatuk, amely mindig is a szabad információáramlás mellett kardoskodott – legalábbis kommunikációs szinten –, az üzleti lehetőségek fényében meghátrált, és sutba dobta korábbi elveit.

Lássuk be, a Google-t is profitorientált részvényesek irányítják, éppen úgy, mint a konkurens Microsoftot vagy más vállalatokat. Kétarcúságra és arroganciára vall azt állítani, hogy az üzleti életben a morális értékek előbbre valók az üzleti érdeknél. Az üzletben az számít morális lépésnek, ami biztosítja a profitot és a növekedést. Minden vállalat pozitív pr-re törekszik, de meg kell találni a középutat a pozitív kommunikáció és a hitelesség között; ebben van még mit fejlődnie a Google-nek.

--

Kövess Twitteren:
@szbogar

A Google január 5-én piacra dobta a Nexus One-t, saját fejlesztésű érintőképernyős okostelefonját, amelyet a hivatalos kommunikáció nemes egyszerűséggel szupertelefonnak (superphone) nevez. Egyelőre úgy tűnik, ezúttal nem a keresőcégtől már megszokott "szerény arrogancia" esete forog fenn, hiszen tényleg van valami a Nexus One-ban. Technikai és funkcionális lehetőségei, valamint ár-érték aránya komoly fejtörést okozhat elsősorban az iPhone-nal töretlenül sikeres Apple-nek és a többi konkurens gyártónak egyaránt.

Innovatív, mint mindig

A technikai részletekkel most nem fárasztok senkit, elég annyi, ha felvillantom a mobil pár innovatív tulajdonságát: bármely szöveges mezőben képes kezelni a hangfelismerést, így az SMS-ek, e-mailek, Twitter- és Facebook-üzenetek megírása ezután pusztán hanggal is történhet (természetesen egyelőre csak angolul működik); mozgás/vezetés közben felismeri a bemondott célállomást, és automatikusan útbaigazít; zajszűrő technológiát alkalmaz rekedt és/vagy gyengén halló társaink legnagyobb örömére; okosan szabályozza a kijelző fényerejét és ezáltal a készülék fogyasztását a zöld megoldások lelkes híveinek kedvezve; emellett persze tud mindent, amit egy okostelefonnak ma már tudnia kell. A mérnökök nagy figyelmet fordítottak a designra, kívülről-belülről vonzó telefont alkottak; valljuk be, ehhez jól ért a Google.

Az újságírók és bloggerek kedd óta folyamatosan áradoznak a Nexus One-ról, és a Twitteren is ez az egyik kedvenc beszédtéma a geekek körében.

Új piac, új élmény

A Google egy profi smartphone-t dobott piacra január 5-én, és ezzel két irányba is nagyon fontos lépést tett. Egyrészt versenybe szállt a dinamikusan fejlődő okostelefonok piacán – minden elképzelhető felmérés és prognózis a mobilkészülékek rohamos terjedését mutatta és vetíti előre –, amivel új üzleti lehetőségeket nyitott maga előtt, ugyanakkor számolnia kell a piacot jelenleg uraló versenytársak reakcióival, különösen saját partnerei kapcsán, akik szintén a Google által fejlesztett Android mobil operációs rendszerre építették néhány új készüléküket (pl. Motorola Droid).

Másrészt – és ezt tartom fontosabbnak – új szintre emeli a Google-élményt, hiszen a felhasználók végre nem csak virtuálisan, hanem a fizikai valóságban is találkozhatnak az innovatív ötleteiről és technológiáiról híres céggel a mindennapokban, egy gyakran használt eszköztípuson keresztül. Kezükbe vehetik, megfoghatják, nézegethetik a Nexus One-t, eldicsekedhetnek vele ismerőseiknek, miközben akarva-akaratlanul egyre több Google-szolgáltatást fognak igénybe venni. Az üzleti modell világos: a Google új piacon jelent meg, és új csatornát nyitott bevételeinek 99 százalékát adó hirdetéseinek értékesítése céljából. A hosszú távú stratégia szempontjából talán fontosabb, hogy a felhasználók végre megfoghatják és érezhetik a Google-t. Az iPhone-élményt már ismerjük, ezt lovagolja meg a Nexus One is, és a Google iránt elkötelezett felhasználók számát nézve hasonló sikere lehet, mint versenytársának.

Az okostelefon egyelőre csak az USA-ból rendelhető, európai megjelenésére még várni kell. Az Egyesült Államokban a T-Mobile (és később valószínűleg a Verizon), az öreg kontinensen pedig a Vodafone lesz a Nexus One mögött álló szolgáltató.

--

Kövess Twitteren:
@szbogar

Itt az újév, így logikusnak tűnhet, hogy új blogot indítok, pedig semmi összefüggés. Szignifikáns különbség az eddigi próbálkozásaimhoz képest – bármik is voltak azok –, hogy kivételesen hosszútávra tervezek, figyelembe véve a tárgyalásra váró témák – mi is lehetne más a toposz, mint az internet, a közösségi média, a szociális hálók és ezek hatása mindennapjainkra –, illetve erőforrásaim rendelkezésre állásának igen komplex kapcsolatát. Egy poszt egy héten, mindig az elmúlt napok egy-egy érdekes eseményéről, csakis szubjektíven, és remélhetőleg szórakoztatóan.

--

Kövess Twitteren:
@szbogar